Projektelek.hu

Gondol. Tervez. Megvalósít.

„Este mindig vidám leszel, ha a napot hasznosan töltötted.” – Kempis Tamás

Összes projektem

Erős 15 éve már annak, hogy kimondtam, főként saját projektekkel akarok foglalkozni. Az érzés, a bizonyosság ott volt, a kiteljesedés viszont csak nem akart eljönni. Bár persze, ma már tudom, valójában én döntöttem úgy, hogy másként legyen. (Pont mint Neo, aki más utat jelölt ki magának a Mátrix kvadrológia történései során.) 2024-ben eljött az idő, végre fő csapásirányként projektelek!

Projektek szűrése

Projektek szűrése

Bevezetés.hu

2024-től fő fókuszom a projektelés, szét kell hát néznem a világban, hogy milyen (rész)területek érdekelnek. Ha én belekóstolok ebbe-abba, akkor miért ne szedjem össze az információkat, hogy másoknak már könnyebb legyen a dolga. Szóval így, ekként született meg ez a projekt.

Curated Instagram Content

A kezdetek óta úgy használom az Instagramot, hogy inspiratív, motiváló tartalmakat keresek, és aztán a mentések, kedvelések révén az algoritmus szépen hozza elém adott témákból az újabbnál újabb bejegyzéseket. Már korábban kitaláltam, aztán elengedtem, végül 2025 nyarán újraélesztettem azt a projektet, aminek keretében az általam értékesnek tartott tartalomgyártókat összegyűjtöm, így ajánlva őket mások figyelmébe is. Sajnos a Facebookkal ellentétben Instagramon nem lehet megosztani mások bejegyzéseit, ezért hoztam létre ezt az ajánlóként működő blogot.

Elmentek

Minél idősebb valaki, annál többen esnek ki az életéből olyan módon, hogy emberi „ruhájukat” levetve számára ismert formájukban megszűnnek létezni. Az idő előre haladtával a fiatalabbak is elkezdenek fogyatkozni. Ez utóbbi megfigyelés indított arra, hogy egy blogban emlékezzek rájuk.

Ez nekem tetszik

Sok évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó lenne egy olyan blogot vagy híroldal jellegű dolgot csinálni, amin kizárólag pozitív tartalmú bejegyzések, cikkek jelennek meg. Anno elengedtem, megmaradt tervnek, 2025-ben kicsit másként, de újraélesztem a projektet.

Hét csakra

Még 2022-ben jött az ölet, hogy létrehozzak egy DIY (azaz csináld magad logikán alapuló) projektet, aminek témája a 7 csakra lenne. A projekt ugyan létrejött, végül kiteljesedés nélkül elengedtem. 2024 őszén arra jutottam, hogy kicsit másként, de fel kell venni a fonalat. Egy év elteltével újra elengedtem a végsőnek gondolt megközelítést is, hogy aztán majd a Bevezetés.hu (és talán a Keretes szerkezet) projekt részeként teljesedjen ki az alapötlet. Igen, az ötlet jó, ám annyit változtak a dolgok az évek során, hogy különálló projektként már nem szeretném tovább vinni.

Honlapot okosan

Gyerekkori álomból keserédes valóság, így lehetne összefoglalni közel 20 év eseményeit. 2024 tavaszának végén kimondtam, részemről ez ennyi volt, nem akarok már honlapkészítéssel foglalkozni. Aztán egy váratlan találkozás arra késztetett, hogy gondoljam újra a dolgot. Teltek a hónapok, jött az újabb terelés az élettől, ebből következően végbement az ismételt újratervezés. 2025-re meglett a végső megoldás: honlapkészítés témában közérthető tudásbázist építek, a nettó szakmai kivitelezői minőségemet pedig hátrahagyom, és egy mentorprogramba fordítom át.

Keretes szerkezet

Művész lelkületű alkotóemberként folyamatosan azon jár az agyam, hogy miként lehetne valamit létrehozni, ezzel együtt azon is, hogy hogyan lehetne más alkotókat segíteni. Számos elképzelésem volt az idők során az utóbbira, de 2025 tavaszán kitaláltam valamit, ami kifejezetten tetszik…

Magyar sziluettek

A fotózáson belül a sziluettekkel való játék mindig is kedves volt számomra. Mármint figyelni mások munkáit, mert ilyen képeket alkotni eddig nem volt célom. E projekt keretében a fotózásból jövő képi világot gondoltam kombinálni a vektorgrafikával, és magyar dolgokat alkotni meg sziluettként. Aztán hosszú időn át inkubálva a dolgot, rá kellett jönnöm, hogy már nem szeretném önmagában álló projektként kezelni, mert valójában nem önállóan létezik. A Magyarhonban projekt által van létjogosultsága, és most már inkább csak kiegészítő, mint fő irány lesz.

Magyar utakon barangolok

Sokan csinálnak utazós blogot, és jó néhány éve már annak, hogy nekem is támadt egy ötletem. Az eredeti elképzelést szélnek eresztettem, sőt, a végsőnek gondolt koncepciót is, de még azt is, amit a végsőnek gondolt után találtam ki. Ez az utolsó 2 átalakulás még magam számára is váratlan, ámde szükségszerű volt, mármint annak fényében, hogy merre tartanak a dolgaim. 2025 nem tervezetten egyfajta tisztulást hozott el a terveim alakítása körül, ezért több projekt összeolvad. A Magyar utakon barangolok végül az átlényegülő Magyarhonban projekt részeként fog tovább élni.

Magyarhonban

Régóta mondom, hogy a termékek és szolgáltatások kapcsán a világnak nem szabadszavas netes keresőkre, hanem kurált adatbázisokra van szüksége. Néhányszor már elgondolkodtam a dolgon, aztán 2024-ben úgy döntöttem, hogy ideje lenne megvalósítani Magyarország vonatkozásában.

Mi lenne, ha…

Minden döntési helyzetben számos kimenetel lehetséges, ezek közül végül csak egy valósul meg, így alakul ki az, amit valóságként ismerhetünk. E blogban elmélkedés lett volna olvasható magyarországi dolgokról, amik lehettek volna mások, és ki tudja, talán még lesznek is valamikor a jövőben. Ám arra jutottam, hogy az ilyen típusú vizionárius gondolatokat már nem szeretném különálló projektként vinni. Hol itt, hol ott (például a Magyarhonban projekt keretében) fogok megosztani néhány gondolatot arról, miként is lehetett volna / lehetne másként csinálni valamit.

Mixelek

Életem egyik legfontosabb kelléke a zene, ezért annyira nem volt meglepetés, hogy 20 éve azon gondolkodtam, programozó vagy DJ legyek. Végül a programozás felé fordultam, de egyértelmű volt, hogy a DJ-zés is marad valahogy. Mára már tudom, hogy hogyan: a saját kedvemre mixelek.

Ötleteljünk

A pénzgyárosok ötletekbe nem fektetnek sem pénzt, sem időt. Ezzel a mentalitással nem tudok azonosulni, hiszem az ötletek által születik meg végül minden. Nem biztos, hogy abból a konkrétból, de általa is alakul a majdani irány. Ezért gondoltam arra, hogy én támogatni fogom az ötletelőket. Később már egy szűkebb társadalmi csoportot is belőttem, de végül a projektesített, szervezett keretet elengedtem. Továbbra is nyitott leszek, de most már a pillanat fogja szülni, hogy kinek teszek ajánlatot a támogatásra. Már csak azért is, mert vallom, az intuíció a legjobb barátom.

Panasz kukac

A kapitalizmus azon ígérete, hogy az emberek kegyeiért egymással versengő piaci szereplők révén egyre jobb és jobb minőségű árukkal és szolgáltatásokkal találkozhatunk, megbukott. E projekt valami hasonló lett volna, mint a Tékozló Homár. Szerettem volna dokumentálni a problémás eseteket, majd kiharcolni, hogy legyen változás. Végül ki kellett mondanom, annyira leszarják a cégek a dolgokat, hogy jelenleg érdemi eredményeket elérni komoly küzdéssel jár, és még ekkor sem garantált a happy end. Így fájó szívvel ugyan, de (egyelőre biztosan) elengedtem ezt a küldetést.

Reflektorom

2023 őszén fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy visszatérnék a napi blog írásához. Azóta számos megközelítés napvilágot látott, de végül csak nem indult el a blogolás folyamata. Az idő előrehaladtával egyre inkább éreztem, hogy muszáj lenne billentyűzetet ragadnom, mert a bennem felgyülemlő érzések szelepet keresnek maguknak. 2025 őszén aztán elengedtem a korábbi irányokat, melyek szerint nekem ventillálós blogolást kell végeznem. A lelkem könnyítésére más módokat választok a közeljövőre nézve, egyes témákban pedig itt-ott elszórok majd gondolatokat.

Sorsfordító évem

2011 nyarán egy könyv megírásával kezdődött a történet, aztán 13,5 éven át tartó „hullámvasúton” való utazást követően tisztultak le a dolgok. Bő 10 éven át könyvet akartam írni a változás, mint téma kapcsán. Ezért volt érdekes kimondani, hogy egy szabadabb formában, blogként kell csinálnom, amit szeretnék. Kifejezetten azokhoz szólok ma már, akik komolyan gondolják, hogy itt és most elkezdik megváltoztatni az életüket. Nekik írok, és őket támogatom a bejegyzések alatti kommentszekcióban, hogy akár 1 év leforgása alatt látványos eredményeket érhessenek el.

Sümegi kalauz

2009-ben született meg az ötlet egy városi információs portálra, aminek része lett volna többek között egy nyitvatartási adatbázis is. Számos oka volt annak, hogy a projekt parkolópályára került, majd 2016 nyarán el is engedtem. Ám aminek helye van a világban, az hamvaiból születik újjá, így történt végül a kalauznak keresztelt projekttel is. 2024-ben kimondtam, csináljuk meg, 2025-ben pedig életre kel. Több lesz, mint egy egyszerű nyitvatartási adatbázis. Blog is, információs szolgálat is, valamint személyes elmélkedések tere, és talán még ezzel sincsen vége…

Sümegi Napló

Lokálpatriótának lenni, egy település jövőjében hinni, nos, talán a legtöbb esetben tudatos döntés eredménye. Nálam ez sokkal inkább egy ösztönös dolog volt, nem tudtam és nem is akartam nem hinni, hogy lehet jobb jövője Sümegnek, mint amilyen a jelene. 2014 és 2024 között dolgozott bennem egyfajta törekvés, hogy másokkal együtt, közösen gondolkodva tereljük értékelhető pályára a várost. Csalatkoztam, ezért a korábbiakat lezártam. Az elengedés (részben) egy napló írása által zajlott, hogy újult erővel, de másként tudjak tenni ezért a csöpp kis városért.

Szerző leszek

Könyvet írni, azaz gondolatokat megfogalmazni és szerzővé válni, nos, azért az két egészen más történet. Sokan szeretnének írni, de nem tudják, miként lesz belőlük szerző. E projekt keretében ezt a témát gondoltam körüljárni, konkrét gyakorlati ismeretanyagot biztosítva lelkes alkotók számára. Aztán arra jutottam, hogy ilyen módon kicsit árva lenne, viszont mélyebben, azaz a konkrét személyes támogatás irányából már nem tudnám vinni a hátamon. Végül kimondtam, hogy más lezárt projekthez hasonlóan ennek is a Bevezetés.hu egyik témájaként kell megmutatnia magát.

Térben gondolkodom

2024-től a mindennapjaim részévé teszem a 3D-s számítógépes modellezést, és ha már egyszer, e blog keretében inspirációs céllal közreadom utam lenyomatát. Folyamatosan bővülni fog, eleinte a fotogrammetria, később a 3D szkennelés, illetve a 3D nyomtatás is megjelenik majd benne.

Tudásom gyarapítom

Három évtizede a mindennapjaim része a számítógépezés, és közel ennyi ideje figyelem, hogy miként viszonyulnak az átlagemberek a digitális világhoz, az internethez. A helyzet sokkal rosszabb, mint lehetne, és ezen sürgősen változtatni kell. Bár anno az informatika mellett köteleztem el magam, korábban már kimondtam, hogy nem ebben az iparágban fogok megöregedni. A kilépésem az informatika világából folyamatban van, aminek része, hogy közérthetően átadom tudásomat azok számára, akik szeretnék fejleszteni a számítógépekkel, az internettel kapcsolatos ismereteiket.

Változás koordinátor

Az egész 2011 nyarán kezdődött, majd 2015 első hónapjaiban új értelmet nyert a 4 évvel korábban útjára indult történet. Fő lényegemnek gondolt működési mechanizmusom nevesítve lett, ám végül elengedtem a közvetlen támogatói a szerepkört. 10 évvel később e projekt révén másokat szerettem volna segíteni, hogy a változásban támogató segítőkre leljenek. Úgy döntöttem, a Magyarhonban nevű projekt keretében fogom ezt kezelni. Ami pedig a változás koordinátorságot illeti, nos, 2025-ben egy nagyobb korszakzárás részeként a direkt segítés tekintetében nyugdíjba küldtem.